|
Ősistenhit...
Mindenki láthatja, hogy hívő emberrel beszél, ezért sokan megkérdezik, hogy milyen vallású vagyok.
Válaszom nem lehet más, mint ami a valóság. Engem nem kereszteltek meg csecsemőkoromban. Nem kaptam semmilyen vallásos nevelést. Amiben hiszek, mostmár inkább bizonyosságnak nevezem, az az Ősistenhit.
Csodálkozva állapítja meg a kérdező:- Igen? Erről még nem hallottam.
Érdekes. Ha belegondolok, nekem oly természetes és kézenfekvő, hogy valamikor, minden vallás kialakulása előtt is volt hit az emberek lelkében.
Ne várjon most senki tőlem ősemberkutatással kapcsolatos eszmefuttatást. Elfogadható talán, hogy előbb volt a hit, azután építettek templomokat.
Hogyan születhetett meg a hit?Belegondolok és elképzelem. Lehet hogy úgy, mint bennem, akit nem kereszteltek meg, nem kaptam vallásos nevelést. Ezekről a dolgokról szó sem esett abban a környezetben, ahol az én elmém, lelkem nyiladozott, mégis hittem.
Itt ugrik be az a kérdés, mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás,
Nekem a tyúk... Azért mert én előbb hittem, majd később találkoztam a vallásos hívőkkel hitekkel. Neked lehet, hogy a tojás...azért, mert a vallásos hívők, hitek mutatják meg az utat, merre kell keresned Istent. Igaz a tyúk, igaz a tojás.
Érdekes így utólag elképzelni, mi miért történt meg életemben.
Húsz éves korom körül kezdtek el kérdezni néhány dolgot a gyerekkoromról, hozzám közel álló emberek. Miután néhány nagyon lényeges (rettenetes) ténnyel szembesültek, megálapították, hogy szörnyű gyermekkorom volt. Úgy néztek rám, mint egy csodára, mert az ő ismereteik szerint, akinek így kezdődik az élete, az enyi idős korára egy elveszett ember, akinek az utcán kellene kiábrándultan fetrengeni, valamilyen típusú fertőben. E-helyett kit látnak maguk előttt? Egy boldog arcú, komoly gondolkodású, jó humorú, csendes, kiegyensúlyozott fiatalt, aki munkahelyén lelkesen dolgozik, esti iskolába jár, szabadidejében jól szórakozik.
Csodálkoztam, hogy ők miért csodálkoznak, aztán minden ment a maga útján tovább.
Néha belegondoltam ezekbe a kérdésekbe, és kívülálló személyként tekintve magamra, megállapítottam, hogy valóban kivételesen szörnyű gyerekkorom volt. Vajon ezt az akkori jelenemben, miért éreztem jónak?
Már sokkal érettebb koromban, mint a húsz év körüli, kezdett kirajzolódni a válasz.
NEM VOLTAM EGYEDÜL! KI VOLT VELEM? KIVEL BESZÉLTEM MEG MINDENT. KI SEGÍTETT? KI VÁLASZOLT?Magány? Regényekben, festményekben ábrázolt magány... nekem húsz éves korom körül semmit nem mondott. Nem éreztem át, mi az, pedig mondhatni addig legtöbbször egyedül voltam. Jól éreztem magam, ha egyedül voltam. - Mi ez a magánnyafogás? - Most érettebb koromban, már értem.
Azért nem voltam egyedül soha, mert ISTEN velem volt. Nemcsak úgy mint mindenhol. Közvetlen kapcsolatot éreztem, amióta az "eszemet tudom". Ha jól sejtem, ez olyan négy éves korom körül történhetett, mert korábbra nem emlékszem, de ki tudja?
Nyílván való, hogy nem voltam tudatában, milyen kiváltságos helyzetben vagyok.
Éltem a mások által rossznak titulált gyerekkoromat. Viszonyítási alapom nem volt, tehát mihez képest volt rossz?
A borzasztó történéseken kívül, volt a nem történés is amit utólag rossznak neveztek mások. Mármint hogy anyám magamra hagyott négy évesen, talán korábban is, úgymond nem vigyázott rám soha. Én ezt úgy éltem meg gyermekfejjel, hogy amikor magamra maradtam, attól a pillanattól nagyon boldog, és szabad lettem. Nem kellett szoronganom, oda mehettem ahova nekem tetszett, azt csinálhattam, amihez kedvem volt.
Most értem meg mi ez az érzés. Az állatokéhoz hasonló határtalan boldogságérzés.
Megcsodáltam minden növényt, állatot, amivel találkoztam. Lementem a Balaton partjára. Hogy mennyi idő alatt értem oda, ki tudja, mert mindenütt megálltam, és az időtlenség csodálatos állapotában élveztem minden teremtmény látványát. Illatát, mindent.
Ha mégis eszembe jutott, ami előtte rossz történt, az mint egy film végigpergett, és belső hangommal elmeséltem VALAKINEK.
Az a VALAKI meghallgatott, megsimogatott, átölelt. És nem mondott mást, csak azt, hogy örülj, hisz a jelened gyönyörű. Nézz és érezz. Így én BOLDOG voltam.
Amikor a történések, események, hogy finoman fejezzem ki magam, nem voltak épp ideálisak, a lelkemet felemelte olyan távolságba, ahol úgy éreztem, nem is velem történik meg mindez. Csak szemlélője voltam a gonosznak.
Mostmár tudom, hogy ISTEN, vagy egy számomra rendelt ÉGI MESTER, vagy ŐRANGYAL vigyázott, hogy lelkem ne sérüljön.
Akinek lelke sérül, az előbb vagy utóbb bántani fog másokat. Engem nem bántásra hozott létre a TEREMTŐ. Mindezeknek én akkor nem voltam tudatában.(folyt.köv) Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
